2014. december 31., szerda

Évösszegző 2014



Egy kis évösszegzés (2014):
– Készítettem két cosplayt. Noha egyik sem érte el a tavalyi egyetlen cosplayem színvonalát, de mindent egybevetve elégedett vagyok velük.
– Kiolvastam majdnem harminc könyvet (ami az utóbbi években nálam rekord). Köztük egy olyat, amit egyik kedves ismerősöm írt, és volt szerencsém látni még a regény régebbi fázisait.
– Új rajzos technikákat tanultam, új varrós technikákat tanultam. Stílusosan mondva új „skillekkel” lettem gazdagabb. Nem mondom, hogy elégedett vagyok magammal, többre is képes lehetnék, ha őszintén szólva… nem lennék lusta, és gyakorolnék, gyakorolnék, gyakorolnék.
– Beadtam több helyre az önéletrajzomat. Egyetlen helyről kaptam visszajelzést, habár az is elutasítás volt… de legalább ők visszajeleztek. Minden másik helyről nem.
– Láttam darvakat. Életemben először láttam darvakat, és sírva fakadtam az udvar közepén.
– Tanultam pár új dolgot az írással kapcsolatban, de még mindig nem eleget, és „szokásomhoz híven” megint volt egy pofára esésem, ami miatt egy ideig mélyponton voltam.
Remélem 2015 jobb lesz, mint 2014 volt. Terveim szerint javítani akarok a fenti „skilljeimen”. Munkát is szeretnék végre találni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése